Hawaii Pizza
Hawaii pizzának általában a paradicsomszósszal megkent, feltétként sonkát, ananászt és sajtot tartalmazó pizzát nevezzük. Gyakran kerül rá kukorica, bacon, illetve oregano is. A nevén kívül nincs kapcsolata a hawaii szigetekkel. Egyesek német, míg mások amerikai eredetűnek tartják.

Hawaii pizza alaprecept
Hozzávalók: 40 dkg finomliszt, 2 dl víz, 2 dkg élesztő, 1 ek olaj, 1 kk liszt.
Elkészítése: Az élesztőt felfuttatjuk 1 dl langyos vízben. A lisztet beleszitáljuk egy mély tálba, a közepébe mélyedést nyomunk és
beleöntjük az élesztős vizet. Ezt a környező liszt kis részével összekeverjük (kovász), majd a többi lisztből kevéssel betakarjuk, ezután letakarjuk és meleg helyen kétszeresére kelesztjük.
Kb negyed óra után hozzáadjuk a sót és a vizet, majd jól elkeverjük. A tésztát úgy, mint a rétestésztát párszor a deszkához csapkodjuk és cipót formálunk belőle. Meglisztezzük, letakarjuk és kb egy óra hosszat kelesztjük.
A pizzaszószt a nyers pizzatésztára terítjük, ráhalmozzuk vegyesen a hozzávalókat, sajttal befedjük. Előmelegített sütőbe tesszük és készre sütjük. (kb. 20-25 perc)
Hawaii Five-0
A Hawaii Five-0 a CBS amerikai televíziós csatorna által készített sorozat.
Története a hawaii rendőrség különleges egységének munkájáról szól.
Maga a sorozat egy feldolgozás, a 70-es években Hawaii Five-O címmel futott sorozat modernebb változata.

Főszereplők:
Steven “Steve” McGarrett: a haditengerészet hadnagya, aki apja halála miatt kezd nyomozásba, amit a Hawaii Five-0 is segít. Alex O’Loughlin alakítja.
Daniel “Danny” “Danno” Williams: nyomozó a Hawaii rendőrségnél. Scott Caan alakítja.
Chin Ho Kelly: szintén a Hawaii rendőrség nyomozója, akit korrupcióval vádolnak, emiatt elveszíti az állását. Korábban Steven “Steve” McGarrett apja mellett szolgát. Daniel Dae Kim alakítja.
Kono Kalakaua: nemrég végzett nyomozó, Chin Ho Kelly unokatestvére. Grace Park alakítja.
Max Bergman: halottkém a Hawaii rendőrségen. Masi Oka alakítja.
Sam Denning: Ő a helyi kormányzó, aki Jameson kormányzót váltotta a poszton. Richard T. Jones alakítja.
Kamekona: Hawaii Five-0 informátora, aki korábban bűnözésből élt, jelenleg a Waiola Shave Ice -t működteti. Taylor Willy alakítja.
A Csendes-óceán közepén található Hawaii szigete, mely a nyugodt pihenésre, nyaralásra vágyóknak igazi éden. Itt minden megtalálható egy kellemes kikapcsolódáshoz. O’ahu szigetén van Hawaii fővárosa Honolulu. Ez a központi sziget, itt a legnagyobb a látogatottság. Honolulu minden szigetre kiindulópont, innen indulnak és érkeznek vissza a turista-utak. Ide érkeznek meg a látogatók a nemzetközi reptérre. A homokos strandon pihenésre, napozásra vágyóknak, mindenképpen el kell menni Waikiki szigetére, a világhírű homokos strandra a tiszta kék-vizű tengerrel.
Programok számos lehetőségét találhatják itt a szórakozni vágyók: napozás, delfin-látványosság, vulkánok, szafarik, természeti parkok. Snookerozni, szörfölni és egyéb vízi-sportoknak hódolni is van lehetőség. Számos lehetőség adódik, ahhoz, hogy jól érezhesse itt magát mindenki.

A Humuhumunu-kunukuapua nevű hal vagyis ékfoltos Picasso-hal, Hawaii nemzeti állata. Az egyik leghosszabb nevű hal fajta, ugyanis a neve hosszabb, mint maga a halacska.

Hawaii-n élő lúdfajta a Branta sandvicensis. Érdekes hangja miatt az őslakosok nene-nek nevezték el. Alkalmazkodtak az immár otthonuknak tartott lávamezőkhöz, s ennek növényzetével táplálkoznak, melyeknek magas a víztartalmuk, így az sem okoz gondot nekik, ha nincs ivóvíz az élőhelyük közvetlen közelében.
Waiki kb. 2 és fél km hosszú tengerpartot foglal magába, melynek hófehér, homokos partján pihenne kihagyhatatlan élmény. Sokrétű programjaival, garantáltan unalommentes időt tölthetnek itt a látogatók. A tenger igen hosszan sekély így a surf szerelmeseinek igen jó lehetőségük van hódolni szenvedélyüknek.
A hullámlovaglás itt ősi sport, már Cook kapitány is említi naplójában az 1700-as években. A bennszülöttek igen furcsa szórakozásának tartja ez a sportot.
E rengeteg program mellett Hawaiiban az éjszakákat sem alvással töltik a turisták. A bulizás, tánc, koktélozás, szórakozás természetes és szinte kötelező program.
Sok érdekesség található ezen a szigeten. Kb 200km-es túrával lehet körbejárni. De aki strandolni szeretne inkább, azt is megteheti a fenséges fehér homokú strandon.
Itt található az ősi főváros: Lahaina.
Növeli népszerűségét a Pu´u´Ula´ula-ran található, éppen alvó vulkán, a Haleakala más-néven a Nap háza néven ékeskedő vulkán. Következő kitörése, kb 200 év múlva várható. Érdemes innen megnézni egy naplementét, mely igazán különleges szépségű.
Hawaii majdnem legnagyobb szigete. Fantasztikus látványban és kiváló élményekben gazdagodva térhetnek vissza szálláshelyükre a szigetet körbejárása után a látogatók.
A II. világháború egyik legjelentősebb helyszíne Pearl Harbor. Hadikikötője ma is működik. Az ide látogatók részesei lehetnek a jelentős nap eseményeinek, képek, filmek segítségével. Látható az elsüllyedt Arizona és a győztes tengeralattjáró a Bowfin 47-es, valamint a legnagyobb csatahajó a Missouri is.
Helikopteres élményutazással megtekinthető a vulkánok nemzeti parkja is és a még mindig működő vulkán a Kilauea.
Kihagyhatatlan élmény a Rainbow Falls vízesés gyönyörű látványa, a Thurston lávacső és még rengeteg a szemet gyönyörködtető látványosság.
Hatalmas élményt és látványt nyújtó sziget. Földje vörös. Itt található a Na Pali azaz sziklás hegység. Ezen a szigeten van a Waimea-Canyonok és a Waimea-folyó mellett a legszebb vízesés. Kauai-n találhatón a föld legcsapadékosabb hegye is, a Waialeale.
A hollywoodi filmrendezők szeretettel forgatják itt filmjeiket, például a Jurassic Park is itt készült el.
Helyi látványosságok a teljesség igénye nélkül: Pacific Tropical Botanical Garden, ahol a szebbnél-szebb növényeket és kis tavakat láthatunk, a Wailua River a páfránybarlanggal, a Wailea Canyon…stb.
Honolulu partjainál a horgászok felejthetetlen élményekben részesülhetnek. Egy profi hawaii halász és kapitány segédkezik a “nagy halak” megtalálásában és kifogásában, kb 50-100km-es nyílt óceánon való hajózás közben.
Ezt az élmény egy hatalmas bulival tetőzhető meg este, egy zenés, polinéz mulatság keretében.
Egyik legismertebb szerencsejáték a póker, mely az egész világot meghódította. Játszható számítógépen és játékgépen is. Nagyon kedvelt kártyajáték, mely nem csak a szerencsén múlik, hanem felkészülés és nagy gyakorlat is kell hozzá. Nem elég, hogy jó lapjaink legyenek, hanem latolgatni, számolni kell az esélyeket, oda kell figyelni az ellenfeleink reakcióira. A cél megnyerni az asztal közepére helyezett pot-ot, tétet. Ezt a legnagyobb értéket képviselő póker lapsorozattal lehet elérni.
Lapkombinációk a legerősebbtől lefelé haladva:
Royal flös:
10-es, jumbo, dáma, király, ász egyszínből.
Színsor:
Sor azonos színből és 5 lapból.
Póker:
Négy egyforma lap különböző színből.
Full:
Három egyforma + kettő egyforma lap különböző színből.
Szín:
Öt különböző lap, egyforma színből.
Sor:
Sor öt lapból különböző színből.
Drill:
Három egyforma lap különböző színből.
Két pár:
Kettő + kettő egyforma lap különböző színből.
Egy pár:
Két egyforma lap különböző színből.
Magas:
Bármilyen lap.
Hawaiion tiltott minden szerencsejáték, ám a törvényhozás engedélyezte a texas hold’em és az omaha játéktípust. Döntésüket azzal indokolták, hogy ebben a két kártyajátékban az emberi tudás nagyobb szerepet játszik, mint a szerencse. A törvény elfogadásában az is fontos érvnek számított, hogy az állam vezetői, a turisztikai bevételek növekedését várják. Számításaik szerint a nagyobb versenyre érkező játékosok és szurkolók számok hotelszobát lefoglalnak, a televíziós közvetítés pedig jó reklám lehet Hawaiinak.